Október
Szeretem a színeidet, a szeszélyességedet, a lényedet. Néha még kétségbeesek mikor napokig csak esik és esik, majd reggelente fagyni kezd. Didergek, nem akarom, hogy gyere. Aztán mikor már feladom a harcot, elfogadom, hogy ez is te vagy, kisüt a Nap, rám süt a Nap. Akármerre nézek, elmerülök a színeidben, az életben, a lehullott leveleidben. Ott, a levélkupac legmélyén, benned van minden. Születés és halál.
Október
Hosszú-hosszú évek óta, mindig, ugyanaz a régi nóta. Mégis, mindig hozol valami újat, valami többet. Előled elbújni már nem tudok. Lassan, lassan már nem is akarok. Benned élek, a legeslegjobb helyemen.
