Igen, igaz, az utóbbi időben nagyon elmaradtam az írással. Ennek mindössze egy oka van. Le van foglalva az agyam. Folyamatosan, megállás nélkül csak egy dolgon jár a fejem. Annyira el van hatalmasodva rajtam, hogy néha már úgy érzem, felemészteni a fejem.
Pedig tudom, ugyanezzel az agyammal felfogom, hogy megtettem minden tőlem telhetőt az ügy érdekében. Tényleg. Az én részemet legjobb tudásom szerint megtettem.
Mégsem tudom elengedni. Elengedni, és hagyni a dolgokat megtörténni. Elengedni, és tudni, hogy minden úgy fog történni ahogyan történnie kell. Elengedni, és tudni, hogy a következő lépés már nem az én dolgom. Elengedni, és tudni, hogy a szívem vágya már a lehető legjobb kézben van.
Nem görcsölni. Nem komplikálni. Nem meggondolni magam. Nem kételkedni magamban.
Tudni és hinni, hogy amit lehetett már megtettem. A többi pedig nem az én dolgom.
Hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek. Mindegy, hogy hogyan. Az élet, az Isten, bárminek is hívjuk, tudja, hogyan lesz a legjobb nekünk.
Kívánni, akarni, tenni érte, elengedni, szabaddá válni.
Olyan könnyűnek tűnik, és mégis, néha milyen nehéz.
